A hétvége munkával telt. Jót is tett. Ma szabadnap. Egyenlőre pihenek, aztán városozok. Számolom vissza a napokat, hogy végre hazamenjek. Hosszú hetek vannak mögöttem.

Reggel kaptam a hírt hogy egy fiatal srác a városomból öngyilkos lett. Elgondolkoztam. Mindannyian harcolunk, de ha valaki annyira belefárad, hogy nem bírja tovább: feladja. Csakhogy ezzel még nincs vége. Kicsit irigylem mindazoknak a bátorságát akik megteszik, de nem tudjuk mi jön azután. Engem ez tart vissza. Még tinédzser koromban közelkerültem a buddhista tanításokhoz így nem volt nehéz rájönni, hogy minden tettnek következménye van. És egy ekkora élet-elleni tettnek igencsak nagy a következménye. Így én erről letettem. Gondolj csak a bele, az a pillanatnyi fájdalom amit ebben a pillanatban érzel időtlen időkig eltart. Iszonyú még belegondolni is. Nagyonn esélyt látok arra, hogy túljutunk a nehezén és jobb idők jönnek. Egyszer fent, egyszer lent. De legalább nem mindig lent. Ahogy mondják: "Sohase volt olyan rossz, hogy attól rosszabb ne legyen"

Nem éri meg. És én várok. Hogy megnyugodjak, megpihenjek és elengedjem a múltat. Mint egy homokvár összedőltem, darabjaimra estem s mielőtt elfújt volna a szél, elbújtam a vihar elől és várom amíg lecsendesedik. Pihenni kell, mert sok erő kell az átalakuláshoz. Éveket töltöötem azzal, hogy kialakítsam magam, fejlődjek, hogy azzá legyek, aki valójában vagyok. A rengeteg könyv, önfejlesztő tréning mintha nem jelentene semmit. Megtörtem és valami örökre megváltozott. De ez most nem fontos. Most az a lényeg,hogy fellélegezzek s a megmaradt darabjaimat összerakjam és komolyabb alapokra helyezzem. Sem porból sem sza*-ból nem akarok várat építeni.

Olyan mint egy újjászületés. Mintha először néznél szét magad körül. Minden új és minden olyan idegen. Olyan érzésem van, mintha most jött volna el az ideje, hogy megújuljak, felemelkedjek, erősebb legyek. Óvatos lépésekkel, de haladva. Kilépni a bizonytalanság talajára, az ismeretlenbe félelmetes de az egyedüli út, mely elvezet önmagunkhoz : csak ott, abban a pillanatban értjük meg ezt az egész folyamatot, s akkor lehullanak a láncok, elmúlik a fájdalom, a félelem és meglátjuk igazi, gyönyorűséges valónkat.

Megéri harcolni!:)

Újra reggel van. Rosszul alszok. Fura álmok vesznek körül. Minden kusza és zavaros. De várok. Hogy mire igazán nem is tudom de kivárom. Addig is:

Munkaterápia-eltereli a gondolatokat

Rosszul aludtam és rosszul is keltem. Vonyítva fájdalmaim közepette főleg azért,mert nem értem mi történik velem. EZ a depresszió legmélyebb formája? Ki kell bírnom. És neked is.

Miután megincsak sírással töltöttem a délelőttöt megrázva magam nyakamba vettem a várost és egész délután kóboroltam az utcákon és kikapcsoltam az agyam. Estefelé találkoztam egy barátnőmmel, kocsmáztunk a magunk csendjében s mire észbekaptam volna egy baráti társaság közepette találtam magam. Jól éreztem magam. Úgy igazán jól. Mire hazajöttem, az élet egyszerűnek és szépnek tűnt. De elaludtam és felébredtem. És tombol az üresség. És egyre fáradtabb vagyok. A bizonytalanság, a kétely a félelem felemészt. De dönthetek másképp: megfigyelek. Visszatalálok magamhoz és meghallom a hangom, hogy menjek vagy maradjak. Türelmesen várok a sugallatra s addig fohászkodom minden nap minden percében.

HIT Hiszem, hogy mindenkinek rendeltetése van e Földön és semmi sem történik véletlenül. A sorsunkat viszont mi irányítjuk. Hiszem, hogy sohasem vagyunk egyedül és folyamatosan kapjuk a segítséget. Hiszem, hogy a hitem megrendíthetetlen.Ámen

Halihó,

Szar egy nap. 2napot kibírtam sírás nélkül, hát ma bepótoltam. Biztos azért mert nem ettem egész nap. Megszegtem az egyik főszabályt. Így jártam. Egyrészt nem értem mi ez a feszkó bennem , másrészt meg, még lélegezni is nehezemre esik. Fáj minden pillanat. A körülöttem lévőknek lassan tele lesz a hócipőlyük. Hát sajnálom. Ez van. Menekülök. Magam elől. De hová???

Beleőrülök. Ez nem én vagyok!!! Annyira elfáradtam, belefáradtam. Hányszor kell még felállni és minek?

4.Pont: Meditáció   Fontos, hogy az ember csendbe maradjon, és figyeljen. Elbeszélgessen a legbelső hangjával és egy kicsit megynugodjon. Youtubon rengeteg videó található, azzal könnyebb. Mondjuk pl alvás előtt. Vissza kell találni- magunkhoz. Senki nem mondta hogy könnyű lesz. Kibírjuk!:)

Holnap új nap lesz. Ezt a mait (is) engedjük el... Jó éjt

Felkeltem. Megint. Mér nem annyira zavaros minden, de mégis. A mai nap csak az enyém. Nincs munka, nincs kötelezettség csak én vagy vagyok és a napsütéses október.

Könnyű utólag okoskodni, mikor már túl vagyunk a nehezén. Eddig én is ezt csináltam. Ezért döntöttem úgy, hogy most levezetem az egész folyamatot. Hogyan álljunk fel akkor, amikor már sem erőnk, sem akaratunk és hogyan térjünk vissza a boldogságos életbe, nyugodtan, kiegyensúlyozottan. Utólag már minden könnyű. Hiába mondja valaki, hogy majd elmúlik azt a mérhetetlen fájdalmat abban a pillanatban csak te érzed,senki más. Akkor, abban a pillanatban megszakad a szív és elveszik minden. Hirtelen az egész világ megszűnik létezni, minden elveszíti az értelmét. Porba hullunk és a sok fájdalamtól csak egyre gyengébbek és gyengébbek leszünk mígnem úgy érezzük: nincs tovább...

De ez is csak egy újjabb nehézsék, amit le kell küzdenünk. És attól tartok nem az utolsó.

Megosztom veletek én mit teszek azért hogy ez a gyógyulási folyamat gyors és hatékony legyen. Elsősorban elkezdtem enni. Igen, az utóbbi hetekben nem nagyon ettem, +hét alatt 8kiló- az új egyedi rekordom-tehát napról napra szoktatom magam vissza az evés örömére. Eleinte undorral, hányingerrel kényszerítettem magam, ma először éhesen keltem fel. Ez már igenis haladás.Enni kell, mert enni jó!:)

Próbálok pozitív lenni. Itt még azért komoly neezségeim vannak, de csodákra pár nap alatt nem számíthatunk. Ahhoz még túl sajnálom magam. Szégyen nem szégyen: fáj és kész. Apróságokkal kell kezdeni. Ma reggel, ahogy kinyitottam a szemem és láttam ,hogy süt a Nap, elmosolyodtam, majd vettem egy forró zuhanyt és megreggeliztem. Ma ideje a barátnők jelenlétéhez, tehát a délutánról gondoskodtam. Inkább maradnék az ágyban, bezárkózva de gyors előrehaladást igérvén ez kizárt. Mars ki a levegőre!:)

Ami még nagyon fontos: Ne játszuk le a történteket a fejunkben napi 1000x. Meglehetősen ártalmas. Újra és újra átélni, átgondolni, elemezni, hibáztatni mindenkit, de legfőképp magunkat, mert mi lett volna ha másképp döntök, mást mondok, mást teszek... Nehéz magamnak megmagyarázni, hogy volt ami volt lett ami lett és helyzet van.Olyan helyzet van, amiből ki kell mászni.Gyorsan!:)

Hetekig nem volt szükségem semmire. Most sincs nagyon, de tegnap bementem a kedvenc könyvesboltomba és hagytam hogy a számomra épp leghasznosabb könyv kiválasszon engem. Jó volt megajándékozni magam, valamint sok  fontos dolgot megtudtam. A továbbiakban erről is szó lesz. De most,szerezz magadnak örömöt!:)

Üdvözletem minden kedves olvasónak,

Talán illene bemutatkoznom, de mit számít, hogy kinek gondolom magam. Valakinek, aki igazából nem is vagyok, mert még saját magam sem ismerem. A nevem legyen Vonka.

Nehéz heteken vagyok túl. A folyamat 3. stádiumában vagyok: elfogadás, üresség. Mintha csak megszűntem volna létezni. Nincs mosoly, nincs boldogság és nincs értelme a mindennapoknak. Viszont egy valami mégis van, a Szeretet. A családom szeretete, azok az emberek akik ismét megtartottak, együtt sírtak és együtt hallgatak velem. Nélkülük már nem lennék. Szerencsés vagyok, amiért vannak nekem. És eszembe jutott, mivan azokkal, akiket nincs aki megöleljen, amikor a legnagyobb szüksége van rá, nincs aki meghallgassa, nincs aki biztassa, hogy egyszer minden fájdalom elmúlik és jobb lesz. Talán főleg azokért kezdem ezt el. Talán valakinek hasznos lesz mindaz amit megosztok veletek, talán nekem is segít...

Sokat gondolkoztam ,hol kezdjem el és mi legyen a fő üzenet, de szabad kezet adok magamnak. Egyszerűen leírom legmélyebb gondolataimat, érzéseimet s lesz ami lesz. Már évek óta írok, önm