Üdvözletem minden kedves olvasónak,

 

Talán illene bemutatkoznom, de mit számít, hogy kinek gondolom magam. Valakinek, aki igazából nem is vagyok, mert még saját magam sem ismerem. A nevem legyen Vonka.

Nehéz heteken vagyok túl. A folyamat 3. stádiumában vagyok: elfogadás, üresség. Mintha csak megszűntem volna létezni. Nincs mosoly, nincs boldogság és nincs értelme a mindennapoknak. Viszont egy valami mégis van, a Szeretet. A családom szeretete, azok az emberek akik ismét megtartottak, együtt sírtak és együtt hallgatak velem. Nélkülük már nem lennék. Szerencsés vagyok, amiért vannak nekem. És eszembe jutott, mivan azokkal, akiket nincs aki megöleljen, amikor a legnagyobb szüksége van rá, nincs aki meghallgassa, nincs aki biztassa, hogy egyszer minden fájdalom elmúlik és jobb lesz. Talán főleg azokért kezdem ezt el. Talán valakinek hasznos lesz mindaz amit megosztok veletek, talán nekem is segít...

Sokat gondolkoztam ,hol kezdjem el és mi legyen a fő üzenet, de szabad kezet adok magamnak. Egyszerűen leírom legmélyebb gondolataimat, érzéseimet s lesz ami lesz. Már évek óta írok, önmagamnak. Eljött az idő.

Megosztás a facebookon